tenfeethigh: (roses1)
Add MemoryShare This Entry
Már vagy fél órája Star Wars-zenét hallgatok. Fura módon ez inspirál az egyetlen többé-kevésbé értelmes bejegyzésem megírására a héten.

Mivel még mindig én vagyok a világ leglustább embere, nagyon sok érdekes dolog nem történik velem továbbra sem. De azt kell mondjam, hogy teljesen megértem magamat, ki a franc akar bármit is csinálni, amikor itthon a takaróm alatt meleg van és van az ölemben egy laptop internettel. Tudom, nagyon gáz, de télen leginkább egy mókusra hasonlítok, legszívesebben végigaludnám az egészet.

Mindez azt jelenti, hogy a hét első felét (szerdáig, ami a HALÁLNAP) igyekszem túlélni, aztán jön a csütörtök, ami csodálatos és gyönyörű. Mondjuk ezt már elég sokszor leírtam.

A mostani csütörtök különösen jó volt. Többek között azért, mert rájöttem, hogy a nyelvészkocsmázás még viccesebb, ha be vagy rúgva. Mondjuk az kicsit félelmetes, hogy tizenkevesen 32000 forintot hagytunk ott. (És ezek után nem voltunk képesek pénzt adni szegény csövesnéninek. Ejnye.) Persze ezzel nem foglalkozik az ember, amikor hajnali fél kettőkor Dani és Marci egy-egy bilabiális implozívát nyom egyszerre az ő két orcájára. (Most pedig lehet, hogy beégtem, amennyiben a puszi nem is a bilabiális implozíva. Még mindig nem tudom rendesen a fonológiai szakkifejezéseket.)

Egyébként én is hoztam a formámat, ami nálam sajnos nem a kedves pusziadás, hanem a nem túl kedves beszólások. Ezúton is szeretnék elnézést kérni R.Gábortól, valamint a kedves kisgyerekektől, akiket esetleg megbántottam. Ámen, vagy mi.

És akkor jött a péntek. Ami általában egy nyugis és uncsi nap. De ez nem az volt, mert szexipeti tett róla. Language Practice után ott maradtunk még fél órát Bubáékkal, ahogy szoktunk, amikor a következő párbeszédfoszlányt hallottam/láttam:

szexipeti: És akkor te kínai minorra jársz?
Réka: Igen.
szexipeti: Én gyűlölöm a kínaiakat és a távolkeletieket. *fura kuncogás*
Réka: *pislog* Tessék?
szexipeti: Igen. De akkor ti ott most olyanokat tanultok, hogy régen hogy építették bele az embereket a falba?
Réka: Hát nem éppen. De ez egyébként sem ok arra, hogy gyűlöld őket.
szexipeti: Önmagában még nem, de ha összeadódik azzal, hogy...


És innentől már nem tudom, mert nem akartam elhinni, hogy ezt hallom. Ilyen egyszerűen nincs. Úgyhogy én is csak ijedten pislogtam, mint Réka. Mindezt azok után, hogy órán definiálnia kellett bűncselekményeket, és amikor a 'murder' jött, valami sátáni kacaj bukott ki belőle. Komolyan meg fog gyilkolni valakit, nagyon félek.

Aztán jött a szombat és a vasárnap, amely napokat tulajdonképpen átaludtam.

The end.

ETA: Shiny New Profile.

Mood:: 'lazy' lazy
There are 10 comments on this entry. (Reply.)
 
posted by [identity profile] futurekind.livejournal.com at 08:29pm on 30/11/2008
pedig mar komolyan azt hittem, hogy ennel jobban mar nem gyulolhetem, de megis.
raadasul nem eleg, hogy rasszista, kocsog, sikhulye, stalker, pszichopata meg miegymas, de azt eszrevettetek mar, hogy nem is mosakszik? mikor multkor mellemult language practice-en, fuldokoltam a szagatol, penteken meg politika utan a lyukasoramban ultem ott az r5 negyediken es teveztem a laptopon, az meg fel-ala rohangalt es ahanyszor elment mellettem, ra kellett lenduletbol konyokolnie az asztalra pont elottem, es akkor is mindig izzadtsagszagot ereztem. -.-
 
posted by [identity profile] tenfeethigh.livejournal.com at 08:31pm on 30/11/2008
igen basszus, éreztem legutóbbi l.p. órán. nem is kicsit. :/
 
posted by [identity profile] futurekind.livejournal.com at 08:33pm on 30/11/2008
jaj, akartam mondani azt is, hogy vicces a profilod es Christmaaaaaas, csak az utalkozasban kiment a fejembol.
 
posted by [identity profile] tenfeethigh.livejournal.com at 08:34pm on 30/11/2008
teljesen érthető.

:)
 
posted by [identity profile] audreyfrill.livejournal.com at 09:03pm on 30/11/2008
nagyon szép a profilod.
mégegyszer: ALKOHOLISTA LESZEL

szexipeti jú ár szó DED
 
posted by [identity profile] tenfeethigh.livejournal.com at 09:10pm on 30/11/2008
1. tudom
2. hülye
3. megölöm
 
posted by [identity profile] cashmerenerd.livejournal.com at 09:55am on 01/12/2008
melyik réka?
 
posted by [identity profile] tenfeethigh.livejournal.com at 10:19am on 01/12/2008
néjomi. neked ebben ez a lényeg?? :D
 
posted by [identity profile] cashmerenerd.livejournal.com at 10:22am on 01/12/2008
a többihez már nincs mit hozzáfűzni...

(utállak, akarok karácsonyi hedört, de nemtom, miből.)
 
posted by [identity profile] worried-bubble.livejournal.com at 11:35am on 01/12/2008
Szexipeti szerintem tömeggyilkos lesz. Félelmetes ember.

July

SunMonTueWedThuFriSat
      1 2
 
3 4
 
5
 
6
 
7 8 9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31