tenfeethigh: (roses1)
Már vagy fél órája Star Wars-zenét hallgatok. Fura módon ez inspirál az egyetlen többé-kevésbé értelmes bejegyzésem megírására a héten.

Mivel még mindig én vagyok a világ leglustább embere, nagyon sok érdekes dolog nem történik velem továbbra sem. De azt kell mondjam, hogy teljesen megértem magamat, ki a franc akar bármit is csinálni, amikor itthon a takaróm alatt meleg van és van az ölemben egy laptop internettel. Tudom, nagyon gáz, de télen leginkább egy mókusra hasonlítok, legszívesebben végigaludnám az egészet.

Mindez azt jelenti, hogy a hét első felét (szerdáig, ami a HALÁLNAP) igyekszem túlélni, aztán jön a csütörtök, ami csodálatos és gyönyörű. Mondjuk ezt már elég sokszor leírtam.

A mostani csütörtök különösen jó volt. Többek között azért, mert rájöttem, hogy a nyelvészkocsmázás még viccesebb, ha be vagy rúgva. Mondjuk az kicsit félelmetes, hogy tizenkevesen 32000 forintot hagytunk ott. (És ezek után nem voltunk képesek pénzt adni szegény csövesnéninek. Ejnye.) Persze ezzel nem foglalkozik az ember, amikor hajnali fél kettőkor Dani és Marci egy-egy bilabiális implozívát nyom egyszerre az ő két orcájára. (Most pedig lehet, hogy beégtem, amennyiben a puszi nem is a bilabiális implozíva. Még mindig nem tudom rendesen a fonológiai szakkifejezéseket.)

Egyébként én is hoztam a formámat, ami nálam sajnos nem a kedves pusziadás, hanem a nem túl kedves beszólások. Ezúton is szeretnék elnézést kérni R.Gábortól, valamint a kedves kisgyerekektől, akiket esetleg megbántottam. Ámen, vagy mi.

És akkor jött a péntek. Ami általában egy nyugis és uncsi nap. De ez nem az volt, mert szexipeti tett róla. Language Practice után ott maradtunk még fél órát Bubáékkal, ahogy szoktunk, amikor a következő párbeszédfoszlányt hallottam/láttam:

szexipeti: És akkor te kínai minorra jársz?
Réka: Igen.
szexipeti: Én gyűlölöm a kínaiakat és a távolkeletieket. *fura kuncogás*
Réka: *pislog* Tessék?
szexipeti: Igen. De akkor ti ott most olyanokat tanultok, hogy régen hogy építették bele az embereket a falba?
Réka: Hát nem éppen. De ez egyébként sem ok arra, hogy gyűlöld őket.
szexipeti: Önmagában még nem, de ha összeadódik azzal, hogy...


És innentől már nem tudom, mert nem akartam elhinni, hogy ezt hallom. Ilyen egyszerűen nincs. Úgyhogy én is csak ijedten pislogtam, mint Réka. Mindezt azok után, hogy órán definiálnia kellett bűncselekményeket, és amikor a 'murder' jött, valami sátáni kacaj bukott ki belőle. Komolyan meg fog gyilkolni valakit, nagyon félek.

Aztán jött a szombat és a vasárnap, amely napokat tulajdonképpen átaludtam.

The end.

ETA: Shiny New Profile.

Mood:: 'lazy' lazy
tenfeethigh: (DARTH: beach)
posted by [personal profile] tenfeethigh at 09:45pm on 03/11/2008 under ,
Have you ever heard about this? I thought it was just an urban legend but it turns out it's true. LOL

There was an interview with George Lucas on a German TV channel a few years ago and his final line was "May the force be with you." Well, the German interpreter was not exactly prepared, cause he translated the sentence as "Am 4. Mai werden wir bei dir sein." Which means "I'll be with you on May (the) 4th." Or something like that. I don't really speak German. But you get it, right?

YES:

Mood:: 'geeky' geeky
tenfeethigh: (DARTH: luke hand)
posted by [personal profile] tenfeethigh at 11:43pm on 30/10/2008 under ,
Okay, I can't actually believe it but I never knew how it ends. But I'm glad because this way I wasn't spoiled and LOVED IT AS HELL.

Some notes:
  • I love that all the Skywalkers have those 'intuitions'. And that Luke just says "Oh, do I have a twin sister? Then it must be Leia" And when he tells her that she just says "Okay, I know.". WOW. Then how come you didn't know it before? (Don't get me wrong, I mock it cause I love it.)
  • Chewbacca/Han (OMG that's just wrong but I ship it.)
  • Of course I still ship Leia/Han as well.
  • The Ewoks=CUTEST THING EVER. Especially the babies. OMG let me have one.
  • But Jabba and all those fucking laughing creatures=ANNOYING AS HELL.
AND DARTH VADER. OMG DARTH, HOW MUCH I LOVE YOU. EVEN IF YOU HAVE AN UGLY FACE. YOU SAVED YOUR STUPID LITTLE SON. HAVE I MENTIONED I LOVE YOU? YOU ARE SEXY. AND I LOVE YOU.

This was just so perfect I'm not even sure anymore if I really want to watch the prequel trilogy. But I probably will, because I'm weak. The Force is not with me.
Mood:: 'accomplished' accomplished
tenfeethigh: (tardis interior)
posted by [personal profile] tenfeethigh at 11:53pm on 23/10/2008 under
Okay, since when does EVERYBODY understand what R2-D2 says? Last time it was only C-3PO, wasn't it? Whatever.

Yoda. OMG YODA. I didn't think he would be this ridiculous. I really can't take him seriously. But I like him.

HAN + LEIA = OTP
Leia: I love you.
Han: I know.
<3<3<3

Darth Vader: I am your father.
Of course I knew about this, everybody knows about this, but I've never seen it before. But now I have. Yay, me! :)

By the way, is it sick to be in love with Darth Vader? Cause I kinda am.
Mood:: 'sleepy' sleepy
tenfeethigh: (tardis interior)
posted by [personal profile] tenfeethigh at 03:48pm on 19/10/2008 under ,
Not secret: I just watched Star Wars.
Secret: I've never seen it before.

BUT I LOVED IT! Can't wait to watch all the others as well. (Even if people say the new trilogy is shit.)

– HAN SOLO ♥ >>> LUKE
– R2-D2 + C-3PO = OTP
– I always thought Princess Leia was pretty. But she's not. Especially when she wears Leia!hair. Which she does almost all along. D:



PS. Stella is very stupid, Ted should not marry her.


Mood:: 'amused' amused

July

SunMonTueWedThuFriSat
      1 2
 
3 4
 
5
 
6
 
7 8 9
 
10
 
11
 
12
 
13
 
14
 
15
 
16
 
17
 
18
 
19
 
20
 
21
 
22
 
23
 
24
 
25
 
26
 
27
 
28
 
29
 
30
 
31