A másik álom sokkal inkább tűnik szimbolikusnak, mint az első. Az, hogy pontosan kire hasonlít, gyakorlatilag irreleváns, ilyenkor általában arról van szó, hogy az álom keres neked egy mintát, amit behelyettesíthet arra, hogy "kisbaba". Maga a szülés és születés az egyik legalapvetőbb és legerősebb motívum, ami álomban (és bármely más módosult tudatállapotban) előjöhet, és mint minden más szimbólum esetében, átvitt értelemben értendő. A szülés, születés, kisbaba az mindig valami újat jelent, amit "megszülsz", lehet ötlet, gondolat, projekt, új élethelyzet, ilyenek. Ezért nagyon érdekes az álombeli ambivalens hozzáállásod, vagyis hogy van egy szimbolikus csoda, és máris jön az elme beleszólni hogy "jaj most mit kezdek ezzel, jaj mi lesz" stb. problémázás. :) Megint érdemes körbenézni az életedben, hogy ennek mihez tudod megvonni a párhuzamát. Persze csak módjával, mert attól még hogy itt szimbólumokról beszélek, nem kell túlzásba vinni a dolgot és mindenből szimbólumot csinálni. Egyszer beszélgettem egy sráccal aki mondta hogy ő álomfejtő, és elmondtam neki próbából egy álmomat, amiben sok minden más mellett volt egy villamos, amire rögtön közölte, hogy "Nem lehet, hogy ez a villamos a te ÉLETED? És nem érzed úgy, hogy kisiklik?" Szóval ha valamit találsz az álmodban-álmaidban, amiről úgy érzed, hogy rezonál az életedben valamire, akkor annál jobb, de ha nem, akkor nem kell ráerőltetni a pontokra, hogy össze legyenek kötve, hátha kijön a végén a kacsa rajza. :)
Hűha, köszi, nagyon érdekes volt olvasni, amit írtál, elgondolkodtató.
Az első álom egyébként nálam is jelent már meg újabb érettségiként, pedig még alig vagyok túl rajta. Mindenesetre teljesen logikus, meg tudom érteni, hogy miért álmodok ilyeneket. A második álom viszont passz...
Folyt. köv. :)
A másik álom sokkal inkább tűnik szimbolikusnak, mint az első. Az, hogy pontosan kire hasonlít, gyakorlatilag irreleváns, ilyenkor általában arról van szó, hogy az álom keres neked egy mintát, amit behelyettesíthet arra, hogy "kisbaba". Maga a szülés és születés az egyik legalapvetőbb és legerősebb motívum, ami álomban (és bármely más módosult tudatállapotban) előjöhet, és mint minden más szimbólum esetében, átvitt értelemben értendő. A szülés, születés, kisbaba az mindig valami újat jelent, amit "megszülsz", lehet ötlet, gondolat, projekt, új élethelyzet, ilyenek. Ezért nagyon érdekes az álombeli ambivalens hozzáállásod, vagyis hogy van egy szimbolikus csoda, és máris jön az elme beleszólni hogy "jaj most mit kezdek ezzel, jaj mi lesz" stb. problémázás. :) Megint érdemes körbenézni az életedben, hogy ennek mihez tudod megvonni a párhuzamát.
Persze csak módjával, mert attól még hogy itt szimbólumokról beszélek, nem kell túlzásba vinni a dolgot és mindenből szimbólumot csinálni. Egyszer beszélgettem egy sráccal aki mondta hogy ő álomfejtő, és elmondtam neki próbából egy álmomat, amiben sok minden más mellett volt egy villamos, amire rögtön közölte, hogy "Nem lehet, hogy ez a villamos a te ÉLETED? És nem érzed úgy, hogy kisiklik?" Szóval ha valamit találsz az álmodban-álmaidban, amiről úgy érzed, hogy rezonál az életedben valamire, akkor annál jobb, de ha nem, akkor nem kell ráerőltetni a pontokra, hogy össze legyenek kötve, hátha kijön a végén a kacsa rajza. :)
Re: Telefonálás helyett
Az első álom egyébként nálam is jelent már meg újabb érettségiként, pedig még alig vagyok túl rajta. Mindenesetre teljesen logikus, meg tudom érteni, hogy miért álmodok ilyeneket. A második álom viszont passz...