Azért az ELTE most így bekaphatja. Már bocs.
A február tizenötödikei jelentkezési határidő előtt minden honlapot (többek között a bétékáét is) és tájékoztató könyvet átnyálaztam, ami lézetik. Sőt, még a magyartanárom/ofőm is volt olyan kedves, hogy körbetelefonált és megkérdezgette a nyelvészismerőseit.
Ja, hogy MIRŐL.
Arról, hogy van-e elméleti nyelvészet szakirány a szabad bölcsészeten belül. És mindenhonnan azt hallottam, hogy NINCS. Az ELTE BTK honlapján is olvastam, többek között. Jó, nem volt odaírva, hogy NINCS, de nem volt felsorolva a lehetőségek között.
Erre most, a szépen felújított honlapon mit talál az ember?
Nem, semmi bajom az angolszakkal, de többek között azért választottam, mert úgy volt, hogy nincs nyelvészet, csak minorként. Mondjuk így meggondolva lehet, hogy egyébként is az angolt választottam volna. De azért...
Igazából az a problémám, hogy nem tudom, lehet-e majd nyelvészet MA-ra menni úgy, hogy csak minorom van belőle. Bár ha minden jól megy, az MA-t már egy egészen másik országban fogom elvégezni. Reméljük.

Választható szakirányok:Hát kösz.
filozófia, elméleti nyelvészet, esztétika, filmelmélet és filmtörténet, kommunikáció- és médiatudomány, művészettörténet
Nem, semmi bajom az angolszakkal, de többek között azért választottam, mert úgy volt, hogy nincs nyelvészet, csak minorként. Mondjuk így meggondolva lehet, hogy egyébként is az angolt választottam volna. De azért...
Igazából az a problémám, hogy nem tudom, lehet-e majd nyelvészet MA-ra menni úgy, hogy csak minorom van belőle. Bár ha minden jól megy, az MA-t már egy egészen másik országban fogom elvégezni. Reméljük.
(no subject)
(no subject)
(no subject)
azt nem értem, hogy ha senki nem tudott a szakról, akkor hogy fog indulni? hát valószínűleg sehogy...
(no subject)
Mondjuk aki jelentkezett szabad bölcsészetre, az még választhatja. Bár gondolom már ők is tudták, hogy mire akarnak menni, amikor jelentkeztek. Na mindegy.
(no subject)
most esett csak le egyébként, hogy ezek mind szabadbölcsészeten belül vannak.
(no subject)
(no subject)
(no subject)
(no subject)
(no subject)
(no subject)
Egyszerűen nem igaz, hogy ezt nem voltak képesek megmondani februárban. Ha akkor még nem is tudták, az még gázabb.
(no subject)
És igen kapják be.
(no subject)
Amúgy meg a régi és az új honlapjuk is szar volt, szinte semmi sincs rajta amire szükség lenne vagy ha igen, jól eldugva.
(no subject)
(no subject)
mondjuk ez egyrészt bunkóság, másrészt meg lehetett volna annyi eszük, h a jelentkezések előtt újítják fel a honlapot. nem az lett volna a logikus?
az a lényeg, h így is meg tudod oldani. ahogy itt a többiek is mondták, járj utána. max. nem sikerül, de te megpróbáltad.
(no subject)
Meglesz. :)
(no subject)
viszont majdnem biztosak vagyunk benne, hogy majorként a nyelvészetet nem a normális emberektől tanulod, hanem a balázsgéza-jellegű nyelvvédő barmoktól, az meg kinek hiányzik. minorként meg jön a kálmán és a nádasdy.