Brigi

Annyira örülük, hogy B-csoportot írtam tegnap! Az A-csoportnak ugyanis nem is N. Á. írta be a jegyeket, hanem az egyik tanársegédje egy másik teremben. Úgyhogy az egyik sor nagyon gyorsan haladt, a másik meg nagyon lassan. (Lehet tippelni, hogy melyik melyik.)

Az A-sorban nem mindenki tudta, hogy a B-sornál ő van, úgyhogy tőlük ilyet hallottam, hogy:
-Akkor most nem is ő írja be a jegyünket?
-Á, ő ahhoz túl nagy sztár.

A mi sorukból meg ilyet, hogy:
-Jaj, akkor most beszélni is kell vele?
-Én nagyon szívesen beszélgetek vele.
(Na jó, az utóbbi én voltam.)

Viszonylag hamar bejutottam, mondjuk egyébként is másodiknak értem oda, de az előttem lévő srác előreengedett – ő valahogy kevésbé lelkesedett a helyzetért, mint én.

Azt hiszem, már így déltájban kijelenthetem, hogy az az öt perc volt a mai napom fénypontja. És most kaptam hasonlatot is, nem úgy, mint múltkor:
"Persze most csak a hibáit emelem ki, de olyan ez, mint a Zeneakadémián: a legjobbakkal kiabálnak a leghangosabban, ha félreütnek egy hangot."

És majdnem végig mosolygott, és úgy köszönt el, hogy reméli, még találkozunk; azt hiszem, most már boldogan halok meg.